Tanácsot kérni nem szégyen, főleg ha olyan komoly dologról van szó, mint a fog implantátum beültetése

Az emberekre általában jellemző tulajdonság a büszkeség. Persze vannak olyan szituációk, amikor egyáltalán nem engedhetnénk meg magunknak ezt a fajta „luxust”, de egy belső erő mégis visszatart minket a segítség kéréstől. Pedig lássuk be, egy pici segítség is igen sokat lendíthet az ügyön, vagy csak egyszerűen annyi kellene, hogy elindítsanak minket a helyes úton, a megfelelő irányba tereljenek minket.

Valahogy mindig gyengeségnek számít, ha segítséget kérünk problémáink megoldásához, pedig egyáltalán nem kellene így lennie. Szerintem igenis bátor, aki bemeri vallani magának, hogy ez most nekem nem megy, egyedül legalábbis biztosan nem, igenis kérek segítséget, hiszen meg akarom oldani.

Az élet számos területén lehet szükségünk egy segítő kézre, nagyon sokféle tanácsadáson vehetünk részt. Ha a gyereknevelést vesszük, vagy akár velük összefüggően a pályaválasztást, akkor ehhez is megtaláljuk a megfelelő személyt. Vagy akár ha házassági gondjaink akadnak, részt vehetünk párterápián.

Az üzleti életben is teljesen elterjedt és mindennapos dolog, hogy különböző ügyviteli vagy adó tanácsadóhoz fordulnak a vállalkozó szelleműek, hogy az üzleti dolgaik minél gördülékenyebben menjenek és minél nagyobb profitra tudjanak szert tenni.

Miért haboznánk tanácsért fordulni olyan emberhez, aki valóban ért a problémánkhoz?

Ha testi tünetünk van, akkor orvoshoz fordulunk, jobb esetben nem halogatva azt, bár erre is hajlamosak vagyunk. Ha fáj a fejünk, csak beveszünk egy pirulát, remélve, hogy elmúlik, pedig ha sűrűn jelentkezik, akkor előfordulhat, hogy valami komolyabb dolog áll a háttérben. Vegyük példaként mondjuk a fogfájást. Annak is nyílván megvan az oka, valami biztosan nincs rendben, de inkább napi szinten kapkodjuk a fájdalomcsillapítókat, hogy majd biztosan elmúlik. Persze nem múlik el, hiszen mitől is múlna el, ha maga a probléma még mindig fenn áll. Az emberekben mindig élt a félelem az orvos szó hallatán, nyílván nem tartozik a legkellemesebb elfoglaltságaink közé, de sokkal jobban járunk, ha időben ellátogatunk hozzá, amíg még nem nagy a baj. És itt jön a képbe a már említett fogorvosi téma is. Azt is szeretjük minél tovább húzni, amíg a végén nagy a baj.

Sajnos én sem vagyok különb, nekem is sikerült addig húznom a dolgot egyszer, míg nem lehetett megmenteni gyökérkezeléssel sem a fogamat, így hát ki kellett húzni. Mennyivel jobban jártam volna, ha időben elmegyek. Nagyon zavart, bár egy oldalsó fogamat kellett kihúzni és alapesetben nem látszott, de én mégis nagyon kellemetlenül éreztem magam, különösen mosolygásnál. Természetesen meg kellett várni, míg a kihúzott fogamnál az íny begyógyul, és csak utána lehetett hozzá kezdeni a fog pótlásához. Az én kezelési tervemben a fog implantátum beültetése  volt az első lépés. A fogászati implantátum lényegében egy műgyökér, ami helyettesíti a foggyökeret. Ez általában ötvözetlen titánból készül, amit a szervezetünk teljes mértékben elfogad. A későbbiekben erre helyezhető rá a kívánt fogpótlás. Persze ezt megelőzi egy szakorvosi vizsgálat, mely során eldől, hogy az állcsont alkalmas-e az implantátum befogadására. A fog implantátum beültetés előnye, hogy akár egyetlen fog pótlására is alkalmas, nem kell a szomszédos fogat „feláldozni”. Ugyanolyan erős és jól használható, mint a saját fogaink. Az implantátum gyógyulási ideje körülbelül 3 hónapot vett igénybe. Ezután kerülhetett sor a fogpótlás elkészítésére. Persze ez sem úgy van, hogy egyszer megcsináltatjuk és többet nincs dolgunk vele, azért bizonyos időnként karban kell tartani, ha azt szeretnénk, hogy minél tovább szolgáljon minket. Nagyon fontos az alapvető szájhigiénia betartása, aki ezzel nincs tisztában, mit is jelent pontosan, szájhigiéniai tanácsadás keretében felvilágosítást kaphat, mire érdemes odafigyelni és milyen technikákat kell alkalmazni, hogy a fogaink minél tovább egészségesek és nem utolsó sorban esztétikus külsejűek legyenek.

Tanulságként elmondható, hogy vannak olyan dolgok, amiket bármennyire is szeretnénk egyedül megoldani, nem tudunk, ilyenkor szükségünk lehet valakire, aki tanácsot ad az adott szituáció megoldására vonatkozóan.